életvitel

Hogyan viseld el a kritikát?

július 17, 2018


Akármit csinál az ember, biztos, hogy lesz idővel olyan ember aki megjegyzést tesz rá, legyen szó a hétköznapokról, munkáról, gyereknevelésről, bármiről, sokan szeretnek beleszólni a másik életébe, hogy mit kellene csinálniuk és hogyan, mintha annyira tudnák milyen a másik bőrében. Sok dologtól függ azért, hogy például valaki hogyan neveli a gyerekét, alapból sokkal nehezebb ha egyedül kell, de ez is rengeteg tényezőtől függ, na meg nem tud senki tökéletes szülő lenni, elég ha próbálja magából kihozni a legjobbat és fejleszti magát ebben a témában is.
Személyiségfüggő is, hogy ki hogyan viseli a kritikát,illetve mennyire érzékeny rá, de azért akármennyire keménynek mutatja magát valaki, szerintem úgy is megmarad gyakran.

De fel kell fogni és elfogadni, hogy mindig lesznek olyan emberek akik megtalálják a másikban a legkisebb hibát is és szemrehányják, de ez szimplán azért van általában, hogy lehúzzák a másikat, és valami nincs rendben a magánéletükben amit így próbálnak levezetni. 
Ezek főleg értelmetlen apróságok, nem is kell felvenni őket, sokan direkt ezen szórakoznak ha megtudják bántani a másikat, mert ennyire nem maradt nekik más elfoglaltság. Emberi dolog a kritika és mindenki csinálja, nem lehet tőle megszabadulni sajnos, de ezzel te is fejlesztheted magad ha építő szándékúak, hogy min kellene kicsit változtatnod. 
Sokan azért se mernek belevágni valamibe, mert félnek a negatív visszajelzésektől, nem is véletlen ez, interneten talán a legkönnyebb lehúzni valakit úgy hogy nem tudja ki volt a másik, név és kép nélkül és sokan menekültek már az ilyen kritikák elől öngyilkosságba.

Tény, hogy minél többet elérsz, minél ismertebb vagy, annál több ember talál meg azzal, hogy nem tetszik nekik az amit csinálsz. De ebben az esetben is, ha valaki már ezredjére is ugyanazt ecseteli és veled foglalkozik az csak azt jelenti, hogy mégis megragadtad valamiért a figyelmét.
Meg kell válogatni, hogy kinek a véleményére adsz, ha egy ismeretlen duruzsol a hátad mögött valami olyasmiről amihez neki alapból semmi köze és nem is ismer téged nyilvánvalóan, akkor el kell engedni a füled mellett. Sokszor pont olyan emberek szólnak be akik nem tettek le semmit az asztalra, de azért próbálják megmondani hogy mi baj van veled. 
De beleszólhatnak bármibe, például ha fekete ruhákat hordasz akkor azért, ha színeseket akkor az a baj vagy szokatlan. De mindig lesznek olyan emberek akiknek tetszik amit csinálsz és támogatnak benne, mert tetszik nekik, csak meg kell találni őket akivel egyezik a személyiségetek. 


De persze nem csak negatív töltetű kritika létezik, ha nem túl tenyérbemászóan próbálnak segíteni és jóindulattal akkor nyilván érdemes megfontolni, főleg ha hozzánk közelálló/tapasztaltabb emberről van szó. Sokat elárul az emberről az, hogy hogyan viszonyul a másikhoz, hogy hogy fogalmazza meg felé a kritikát, szóval ezt is észben kell tartani, mielőtt elvenné valaki a kedvedet. Ha csinálsz valamit az a lényeg, hogy jól érezd magad és úgy tegyél ahogy az szerinted megfelelő, legyen szó bármiről, ha nem is ártasz vele senkinek, akkor pláne nem kell komolyan venni a rosszindulatú kritikákat.:) 


Ti hogy viselitek a kritikát?
Veronika

életvitel

Mennyit számít a korkülönbség egy kapcsolatban?

július 11, 2018


Sziasztok!
Ma a korkülönbséget hoztam témának, mivel általában változó, hogy mit gondolnak erről a témáról mások, na meg kinek mi fér bele. De gondoltam megosztom, hogy én mit gondolok erről és a tapasztalataimat, hiszen köztem és a párom között is 7 év van.

Szerintem egy bizonyos kor alatt nem eléggé érett az ember, hogy eldöntse mit is akar, kell idő, hogy fejlődjön a személyisége, a vágyai, álmai. Ezt mondjuk legkorábban úgy 16-17 éves korára tudja meg és addigra tud testileg-lelkileg is felkészült lenni egy kapcsolatra. Ha komolyat akar valaki, akkor szerintem másodlagos dolog a külső, a személyiségének kell megfognia. Sokszor mondják, hogy első látásra szerelmesek lettek, de az is egy butaság szerintem, hiszen maximum csak vonzódni tud az ember egy másikhoz úgy, hogy nem is ismeri.
Ha eléggé érett már az ember alapból akkor szerintem semmi baj nincs azzal, ha +-10 év van köztük a párjával és jól megvannak egymás mellett. 
De persze vannak ennek is hátrányai, például, nekem gyakran megjegyzik, hogy miért ilyen idős a párom? Közben pedig csak a húszas évei közepén jár, nem egy vénember. Tény, hogy a fiúk később érnek, szóval ezzel semmilyen formában nincs probléma ha valaki komoly kapcsolatot szeretne és idősebbet választ, meg akkor se baj ha a fiú a fiatalabb, inkább szeressék egymást, minthogy valaki olyannal legyenek akivel nem szeretnének és csak veszekednek egész nap.
Meg két eltérő életkorú embernek nem mindig hasonlóak a céljai, sok 20-on éves lehet, hogy még bulizgatna, nem szeretne leköteleződni előre, és lehet, hogy egy 25-28 éves már családot szeretne alapítani, szóval mindenképpen jó, ha az elsők között kiderül ez is, hogy mi a szándéka a másiknak.
Másik probléma ezzel kapcsolatban ami szembetűnő és fontos lehet, hogy valószínűleg teljesen más a baráti körötök, nem biztos, hogy hasonló dolgok érdekelnek titeket. De mindent átlehet hidalni és megoldást találni ha képes két ember kompromisszumokat kötni és szeretik egymást.
Vannak persze olyanok is, akik lelki sérelmek miatt vonzódnak náluk sokkal idősebb emberekhez, keresnek egy adott személyt benne, az apukájukat/anyukájukat mert nem foglalkozott vele eleget, az már tényleg egy betegség, de nem sokat tudok erről, biztos ki lehet küszöbölni azt is megfelelő segítséggel.

De igazából nem számít az, hogy más mit gondol,elítélnek e vagy sem, csak az, hogy te mit érzel, mit szeretnél. Mindig is voltak és lesznek is olyan emberek akik mindenbe belekötnek, de ha boldog vagy és eléred azt, amit szeretnél nem fogsz velük foglalkozni.:) 

Veronika

személyes

Kedvenc sorozataim

július 09, 2018

Sziasztok!
Mivel rengeteg sorozatot nézek gondoltam írok egy bejegyzést a kedvenceimről, próbáltam olyasmiket is összeválogatni amik kevésbé ismertek,de nekem tetszettek,hátha talál valaki kedvére valót. :)


Gossip Girl
Kötelező minden lánynak és bár szerintem senkinek sem kell bemutatnom, egy igazi csajos sorozat ez ami bepillantást enged az Upper East Side-i elitek életébe. A történet ott kezdődik,hogy az egyik főszereplő, Serena van der Woodsen egy éves eltűnése után újra visszatér a városba otthagyott legjobb barátnőjéhez, Blair Waldorfhoz.
A sorozat eseményeit Gossip Girl, azaz Pletykacica kommentálja aki a blogján rendszeresen beszámol a legújabb pletykákról és eseményekről.


True Detective
A főszerepben két rendőr van Rust Cohle és Marty Hart, akiket visszahívják az állomásra egy 17 évvel ezelőtt történt sorozatgyilkossággal kapcsolatban kihallgatni, amelyen együtt dolgoztak anno. A sorozat nagyrészt ezeknek felelevenítésébe enged bepillantást.
Az első évad valami zseniális és különleges lett, imádtam Rust gondolatmeneteit,rengetegszer végignéztem már. Egyenlőre két évada van, mindkettőben egy-egy izgalmas nyomozást helyeznek középpontba. Megvan néha a maga nyomasztó hangulata, de aki szereti az elgondolkodtató, mély tartalmú sorozatokat/filmeket, azoknak mindenképpen ajánlatos, habár én még csak az első évadot láttam, a másodikra még nem vettem rá magam.


Broad City
A Broad City egy vígjátéksorozat aminek középpontjában két nagydumás zsidó nő van Ilana és Abbi. A New Yorkban történő mindennapjaikat mutatják be. Ilana nem szeret dolgozni, ellentétben Abbival aki illusztrátorként dolgozik. Szöges ellentéteik egymásnak, ezért gyakran kerülnek összetűzésbe, de mégsem szakad meg a barátságuk.
 Imádtam, egy percig nem lehet unatkozni ennél a sorozatnál, szinte mindig történik valami vicces. Mindennapi szituációk amik akár veled is megtörténhetnek, de mégis hatalmasat dobott a két bolondos csaj rajta.


You're the Worst
A You're the Worst egy komikus szerelmi sorozat, ami arról szól, hogy mi történik ha két önpusztító ember szerelembe esik és megpróbálják a lehetetlent-vagyis összejönni egymással.
Egyikük se túlságosan tapasztalt a kapcsolatokban és ezt nem is teszi könnyebbé a jellemük. Senkivel nem találták meg a közös hangot amíg rá nem találtak egymásra. 
Nagyon jól fel van építve, mivel alapból nem azt dobja az arcodba amit elvárnál egy párkapcsolatról szóló sorozattól, nem nyálcsepegtetően romantikus, de mégis szórakoztató.


Constantine
Ahogy a címéből is kiderül, a történet főszereplője egy John Constantine aki jártas az okkultizmusban és a démonűzésben. Egy korábbi bűne miatt arra van ítélve, hogyha nem egyenlíti ki azokat jó tettekkel akkor a pokolra jut. Erről már majdnem lemondott, de akkor találkozott egy régi barátjának a lányával akinek különleges képessége van, képes a természeti jelenéseket megjósolni és látja az elfedett világokat. Rajta keresztül derül ki, hogy a Gonosz felemelkedőben van, ez az angyalokat  is aggasztja, szóval elkezdik ketten a lánnyal járni az országot démonokra vadászva. 
Talán Constantine a legnagyobb kedvencem, készült a sorozat előtt még egy film is belőle, az is fantasztikus lett. Ez a sorozat talán valamivel jobb lett és jobb színészt is találtak John megalkotására, de mindkettő hangulatos. Nagyon arrogáns a jelleme de ez teszi őt azzá aki.


Nektek mi a kedvenc sorozatotok? :) 

Veronika

párkapcsolat

♥ 1 éve együtt ♥

július 04, 2018



Sziasztok!
Ma egy kissé személyesebb bejegyzést hoztam, mivel nemrég volt hogy 1 éve összejöttünk a párommal,és gondoltam megosztom ezt veletek.

Szóval úgy kezdődött, hogy tavaly nyáron június 30.-án valamikor délután találkoztunk először és jöttünk össze egyben, az első randi egy közeli kis parkban volt és durván 11-12 órán át tartott. :D
 Előtte a neten ismerkedtünk meg valami beszélgetős oldalon és hónapokon keresztül tartottuk a kapcsolatot, szóval ismertük már egymást, csak ekkor találkoztunk először. Úgymond nem volt semmi extra benne, csak egy megtervezett véletlenszerű (valahogy a két szó nem igazán illik össze :D)  találkozás volt. Vagyis nem volt semmi virág, kiöltözés, fancy hely ahogy szoktak lenni általában, csak egy park ahol rövid időn belül mindketten feloldódtunk már élőben is,hiszen előtte már kb mindent tudtunk egymásról. Annyira,hogy valamikor kora délután találkoztunk és reggel 7 kor mentem haza, addig mászkáltunk és beszélgettünk. Utána délután meg pont mentünk egyik barátnőmmel Balatonra egy hétre, szóval két szuper dolog is követte egymást.
Az utóbbi egy évben fél évig miattam volt felköltözve vidékről, 5 hónapot kb pedig utána külföldön dolgozott, most egy ideje pedig megint együtt tudunk lenni és nem változott semmi ez idő alatt mert már lefektettük az alapokat, szóval önmagában is örülök,hogy újra találkozgatunk.
Most az évfordulón se történt másképp mint az első randin, elnéztünk egy mesés kis parkba amiről mellékeltem képeket lejjebb. :) 
Nem szeretek adott napokra kötni semmit, meg nem csak egy napon kell szeretni a másikat, szóval így is tökéletes nap volt mindenféle kényszer nélkül. De persze majd kapni is fog valamit ha meglesz a megfelelő mennyiségű anyag hozzá.







Veronika


életvitel

Hogyan legyen önbizalmad?

július 01, 2018


Sziasztok!
Szinte minden lány elégedetlen magával szerintem és sokan a tökéletességre törekednek,egyre jobbak,szebbek vagy vékonyabbak szeretnének lenni. Amivel nincs is baj ha egészséges keretek között tartja valaki, és mondjuk a tulajdonságait, személyiségét szeretné fejleszteni, de sokan már túlzásokba esnek. Mikor valakit bántanak akár verbálisan vagy élőben az is leginkább sérelmek levezetése végett van.
De ez egy rossz dolog,senki nem tud és nem is kell tökéletesnek lennie, és unalmas lenne a világ ha senki nem hibázna.
Mivel évekig kb porszemnyi önbizalmam volt nekem is gondoltam megosztom azokat a dolgokat amik nekem segítettek.
Először is, az a legjobb, ha segítesz másoknak, kedves vagy mindenkihez még ha ők nem is azok hozzád. Talán így monoton, betanult szövegnek hangzik, de tényleg sokat segít mindkettőtökön. Ha segítesz valakinek alapból nagy eséllyel valamikor visszafordul rád is a jó tett, és jó érzés ha segíthetsz valakin akár megköszöni akár nem, de általában hálásak szoktak lenni.

Ne félj önmagad lenni, ha félsz szép lassan csinálj meg olyan dolgokat ameddig eddig nem mertél, kockáztass. Először kis dolgokkal kell kezdeni, például ha eddig nem mertél elmenni egyedül a boltba akkor menj be és vegyél valamit, utána fokozatosan folytasd ezt, ne hagyd, hogy eluralkodjanak a félelmeid.
Próbáld meg elfogadni magad, lehet, hogy neked nem tetszik mondjuk az alakod, de lehet más meg pont a tiédre vágyik. Hordj olyan ruhákat,kiegészítőket amikben jól érzed magad vagy csinosnak.

Akármilyen apróságot is teszel meg magadért vagy kilépsz a komfortzónádból, örülj neki, az is bátorság már ha kimész az utcára, akár meg is jutalmazhatod magad némelyik után, mert megérdemled.


Nekem még fontos volt hozzá az is, hogy merjek nyitni mások felé mivel sokáig eléggé nehezen ment, ezt a a folyamatot pedig online lehet a legkönnyebben gyakorolni vagy ha van egy barátod/ismerősöd annak az ismerőskörével is össze lehet haverkodni. Akár ha csak pár ember foglalkozik valakivel és szereti őt az is sokat tud jelenteni szerintem.
Mindenkinek vannak hibái, akár látszik akár nem. Nem baj az, ha valaki túl vékony/túl kövér, nem tökéletesek a fogai, van valamilyen bőrhibája, narancsbőrös, stb. Egyáltalán nem számítanak, nem ez dönti el, hogy milyen ember vagy, pláne a legvégén se ezek fognak számítani. Ezek mellett a kis hibák mellett is találhatsz olyan embereket akik elfogadnak és szeretnek úgy ahogy vagy,sőt így derül ki leginkább,hogy kik nem csak a csinos pofid miatt vannak melletted. Ha nagyon nem érzed jól magad a bőrödben, akkor akár sportolhatsz is, az is csak jót tesz, de nem kell túlzásokba esni.
Senki sincs egyedül, mindenkinek van valakije aki törődik vele és szereti őt, barátok, szülők, akárki. Ha nincs, akkor csak még nem ismeri, de idővel megtalálja. 

Olyan emberekkel kell ismerkedni, barátkozni, programokat szervezni akik boldoggá tesznek, élvezitek egymás társaságát,feltöltenek lelkileg. Nem muszáj követni a birkákat se, sok új dolgot ki is lehet próbálni akármilyen furcsa is legyen, akár valami új hobbit keresni ami tetszik. Ha valamit meg sokat gyakorolsz és sikereket érsz el benne, elismernek az is sokat tud adni.
Ha pedig jól érzed magad, azt csinálod amit szeretsz, szeretnek önbizalmad is lesz egy idő múlva. 


Nektek van önbizalmatok?

Veronika

tag

Nyári tag

június 30, 2018


Sziasztok!
Dzseninél láttam egy nagyon hangulatos kis taget, kedvem támadt nekem is kitölteni ha már úgy is beköszöntött egy ideje a nyár. :) 


1. Írd körül a tökéletes nyarad.

Nincsenek nagy elvárásaim ahhoz igazából hogy tökéletes legyen, de akkor lenne a legjobb ha lenne egy kis külön otthonom, teljes nyugalom és rendezettség lenne, a párommal lennék sok különböző programot szervezve a városon/országon belül. Alapból nem igazán szeretek strandolni és a tavakat/tengereket se kifejezetten szeretem, inkább a termálvizeket és a fürdőket szóval valami olyasmi is szóba jöhetne programként.

2. Melyik nyarad a legemlékezetesebb?

A tavaly 2017-es nyaram. Akkor egy hetet töltöttünk kettesben egyik barátnőmmel a Balatoni nyaralójukban. Rettentően feltöltő és felszabadító volt még akkor is ha másnak esetleg nem akkora dolog.
Továbbá azon a nyáron találkoztunk először és jöttünk össze a barátommal.

3. Szoktál strandra járni?

Nem igazán, egyrészt mert nem vonz túlságosan, és bőven beérem a fürdőkádammal is, de néha kellemes ez is.

4. Nem szokott hiányozni az iskola?

Unalmas az szerintem ha semmi dolga nincs az embernek csak penészedik, szóval ha tehetem próbálok mindig találni magamnak valami elfoglaltságot. Így nem hiányzik. :)

5. Szoknya vagy rövidnadrág?

Imádom a szoknyákat és hogy nyáron mindenki egyre színesebben és élénkebben öltözködik általában, szóval mindenképpen az elsőt választanám. Rövidnadrágot nem nagyon szoktam hordani, max szoknya alá. 

6. Több nyári ruhád van mint téli?

Jó kérdés, mert mindegyikből van egy pár, de talán a nyáriból van több.

7. Mi a kedvenc nyári ételed, italod?

A lángos és a limonádé meg a hideg gyümölcsös sör a kedvencem, ezeket is szoktam leggyakrabban fogyasztani ilyenkor. 

8. Hogy tervezed ezt a nyarat?

Szeretném kiélvezni és minél több olyan dolgot csinálni amit szeretnék, több időt fordítani a barátaimra és magamra, feltöltődni. :) 



életvitel

Smink - külsőségekre alapuló világ

június 29, 2018



Sziasztok!
Mivel minden lánynál lassan létfontosságú dolog a smink meg nagy megfelelési kényszerük gondoltam írok erről a témáról.

Sok fiatal meg akar felelni a társadalmi elvárásoknak, olyan szeretne lenni mint mindenki más, mert így a legegyszerűbb, így nincs esély rá, hogy kirekesztik, hogy egyedül marad. Ezt nem is könnyű kezelni, meg idő kell, hogy mindenki megtalálja a számára olyan embereket akikkel kölcsönösen jól érzik magukat és feltöltődést jelent a társaságuk egymásnak. Hosszútávon felesleges és időpazarlás olyan emberekkel körbevenned magad akik csak azért vannak hogy legyenek vagy leszívják az energiádat.
Szerintem egyik legjobb dolog az, ha valaki fel meri vállalni önmagát és nem áll be a sorba, még akkor is ha mások a környezetében lenézik ezért például. Nem szabad hagyni, hogy a negatív dolgok lehúzzanak, és a tökéletesség sem létezik, mindenkinek vannak hibái. 
Ezért is sminkelnek egyre többen és korábban, mert az arcukba nyomják, és azt hiszik, hogy így lesznek szebbek, így fogják őket jobban szeretni. De nem egy szép vagy kelendő külsőtől lesz valaki valaki, önmagában nem sokat ér, ha emellett nem tud mással előrukkolni. Alapból nincs baj a sminkeléssel szerintem, én is szoktam, de jobb ha nagyobb hangsúlyt fordítanak az arcápolásra, sokan nem is gondolnák, hogy mennyire feltudja dobni a külsejét ez ha napi rendszerességgel kezeli, akár jobban mint a smink. Rengeteg szuper és lenyűgöző smink is megtalálható a neten ami van hogy tényleg egy művészet. Szóval minden egy lehetőség, de az emberen múlik, hogy hogyan használja fel.
De persze erre rátesz az élet is, hogy mindenki jobb és jobb szeretne lenni, sok munkahelyen van hogy csak nőket keresnek, ha valaki jól néz ki hamarabb felveszik egy jobb helyre, na meg a legtöbb embernél párválasztásnál egyik legfontosabb tényező a külső, sokszor van olyan is, hogy egy társadalmilag csúnyácskának ítélt ember teljesen egy hullámhosszon van a másikkal, mégse tudná elképzelni magát vele a másik a külseje miatt. Szerintem érdemes mindenkinek adni esélyt legalább barátilag, ha meg megszeretsz valakit akkor szeretni fogod a hibáival együtt is,a szépség múlandó.