♥ 1 éve együtt ♥

július 04, 2018



Sziasztok!
Ma egy kissé személyesebb bejegyzést hoztam, mivel nemrég volt hogy 1 éve összejöttünk a párommal,és gondoltam megosztom ezt veletek.

Szóval úgy kezdődött, hogy tavaly nyáron június 30.-án valamikor délután találkoztunk először és jöttünk össze egyben, az első randi egy közeli kis parkban volt és durván 11-12 órán át tartott. :D
 Előtte a neten ismerkedtünk meg valami beszélgetős oldalon és hónapokon keresztül tartottuk a kapcsolatot, szóval ismertük már egymást, csak ekkor találkoztunk először. Úgymond nem volt semmi extra benne, csak egy megtervezett véletlenszerű (valahogy a két szó nem igazán illik össze :D)  találkozás volt. Vagyis nem volt semmi virág, kiöltözés, fancy hely ahogy szoktak lenni általában, csak egy park ahol rövid időn belül mindketten feloldódtunk már élőben is,hiszen előtte már kb mindent tudtunk egymásról. Annyira,hogy valamikor kora délután találkoztunk és reggel 7 kor mentem haza, addig mászkáltunk és beszélgettünk. Utána délután meg pont mentünk egyik barátnőmmel Balatonra egy hétre, szóval két szuper dolog is követte egymást.
Az utóbbi egy évben fél évig miattam volt felköltözve vidékről, 5 hónapot kb pedig utána külföldön dolgozott, most egy ideje pedig megint együtt tudunk lenni és nem változott semmi ez idő alatt mert már lefektettük az alapokat, szóval önmagában is örülök,hogy újra találkozgatunk.
Most az évfordulón se történt másképp mint az első randin, elnéztünk egy mesés kis parkba amiről mellékeltem képeket lejjebb. :) 
Nem szeretek adott napokra kötni semmit, meg nem csak egy napon kell szeretni a másikat, szóval így is tökéletes nap volt mindenféle kényszer nélkül. De persze majd kapni is fog valamit ha meglesz a megfelelő mennyiségű anyag hozzá.






You Might Also Like

0 megjegyzés